2011. szeptember 30., péntek

Fűszeres szőlődzsem


Nem is tudom, merjem-e dzsemnek nevezni, mert inkább zselé.

Szóval, a szőlőért nem rajongok, főleg, mert csak magozva szeretem, az meg macerás. Ezért én csak a mag nélküli, óriásszőlőkből szoktam venni, melyeknek valószínűleg semmi köze nincs már a szőlőhöz. A szőlőből készült dolgokat viszont nagyon szeretem, főleg a bort, de a dzsemet is. Így készült még egy adag dzsem a nyári befőzés lezárásául, forralt boros hangulatban.

Hozzávalók:

800 ml szólólé
egy narancs és egy citrom leve és héja
1 tk. őrölt fahéj
kb. 10-12 szem szegfűszeg
5 szem kardamom
1 dl vörösbor
400 g cukor
1 cs. 2:1 dzsemfix

A szőlőt leturmixoltam, átpasszíroztam egy szűrőn, belekevertem a többi hozzávalót. felforraltam, 1 percig hagytam forrni, kihalásztam több-kevesebb sikerrel a szegfűszegeket, sterilizált üvegekbe töltöttem, fejre állítottam 10 percre és kész.

Maradt ki egy nagyon pici, így meg tudtam kóstolni és finom lett, fűszeres, kicsit már ideidézi a Karácsonyt...

2011. szeptember 29., csütörtök

Macaron zserbó


És tényleg zserbó íze van. A zserbó az egyik kedvenc süteményem, ennek ellenére csak egyszer készítettem. Vannak, akik nálam jobban készítik, meghagyom nekik, én meg csak élvezem. De nem tudtam megállni, hogy új kihívásomat, a macaront ne próbáljam ki ilyen formában is.

A recept, a Chriesinél talált, jól bevált macaron alapján készült, csak a mandulát dióra cseréltem. Ez kicsit olajosabb, tartottam is tőle, de csodák-csodájára meg sem kottyant neki az a kis plusz olaj.

Tehát a recept:

A macaronokhoz:

2 szobahőmérsékletű tojásfehérje (80 g, de ha csak 75g, nem katasztrófa :-) )
100 g cukor
25 g cukor
100 g porcukor
100 g finomra darált dió
35 ml víz

A töltelékhez:

5 dkg darált dió
5 dkg cukor
1 narancs héja
egy csipet só
5 dkg 70%-os étcsokoládé
1 dl tejszín
4 ek. házi (vaníliás) sárgabarack lekvár


Először a tölteléket készítsük el. 15 dkg diót pirítsunk illatosra száraz serpenyőben, majd daráljuk finomra. 10 dkg-ot tegyünk félre a "tésztához". A maradék 5 dkg diót karamellizáljuk 5 dkg cukorral, egy csipet sóval és a narancs héjával. Ahogy a cukor megolvad, gyorsan keverjük hozzá a tejszínt és a felkockázott étcsokoládét. Mikor minden összeolvad, levesszük a tűzről és elkeverjük a baracklekvárral, hűtőbe tesszük vagy fagyasztóba (így gyorsabban megdermed).

A macaronokhoz az egyik tojásfehérjét (kb. 40g) egy csipet sóval és a 25 g cukorral félkeményre verjük. Közben készítsük el a cukorszirupot. Ehhez 100 g cukrot 35 ml vízzel felteszünk melegedni (nem kell kevergetni, hozzányúlni). Amint eléri a 110 fokot (a cukor feloldódik a vízben, bugyogva forraljuk kb. 25 mp-ig), nagyon vékony sugárban, folytonos robotgépes keverés mellett adjuk hozzá a félig felvert fehérjékhez. Addig keverjük, amíg ki nem hűl. (Ez nagyjából 12-15 perc.)

A másik fehérjét lazítsuk fel egy villával és keverjük bele az előzőleg átszitált dió és porcukor keverékébe. Az előző lépésben kikevert fehérje egy részével lazítsuk fel a diós masszát, majd óvatosan forgassuk bele a maradék fehérjét is. Töltsük a masszát habzsákba, sütőpapírral bélelt tepsire nyomjunk kis köröket (kb. 2 cm), szárítsuk kb. 30 percig a macaronokat. A sütőt légkeveréssel melegítsük elő 140-150 fokra (nekem a 140 jött be, de ezt sütője válogatja), 13-15 percig süssük a macaronokat. Hagyjuk pihenni kicsit a tepsin mielőtt leszedjük őket. Beletöltjük a krémet, összeragasztjuk őket. Én fahéjas-kardamomos kávéval fogyasztottam.

2011. szeptember 26., hétfő

LICIT INDUL! - Gyűjtés a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnak


A segítségeteket szeretném kérni:

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnál dolgozik Móni, aki a zabtej.blogspot.com blog szerzője.

Az alapítvány a koraszülöttek és beteg újszülöttek szállítását végzi, 3 megyében éjjel-nappal, 24 órás szolgálatban.
Évi 800-1 000 babát szállítanak az egy darab mentőautójukkal.
Az alapítvány működéséhez 1 esztendőben 80 000 000 Ft-ra van szükség. Ennek egy részét, 30 millió forintot saját magunknak kell összegyűjteniük.
Az elmúlt évek válságai a nagyobb adakozóikat is elérték, ezért most ott tartanak, hogy minden adódó lehetőséget meg kell ragadniuk a fenntartáshoz.



Mire tudnák a befolyt összeget fordítani:
- fertőtlenítő szerekre, eszközök sterilizálására
- pelenkára (A 800g-os babáknak is megfelelő méretű, 1x használatos pelenkát tudnánk adni.)
- mobil eszközökhöz szükséges elemek (monitor, vércukor mérő, laringoszkóp)
-üzemanyag (Egy hónapban 400km-t megy az autó, ennek a költsége kb. 174 000 Ft.)

Amit nagyon fontos még tudnotok, hogy a szállításra, azaz a mentőautóra és az autón lévő szakszemélyzetre (Nővérek, orvosok akik főállásba Gyermek Intenzív vagy Koraszülött Intenzív Osztályon dolgoznak) azért van szükség, hogy már a szállítás alatt ugyanazt az ellátást kapják a babák, mint a fogadó Koraszülött Intenzív Osztályokon. Így biztosítva azt, hogy életben maradjanak és a későbbiekben minőségi életet tudjanak élni, azaz egészséges gyermekek, felnőttek legyenek.

A bevétel természetesen teljes egészében az alapítvány számlájára kerülne.

És íme az általam felajánlott finomságok:

1. Narancslekvár - kikiáltási ár: 200 Ft.



2. Vanília-kivonat (150 ml) - kikiáltási ár: 500 Ft.





3. Tonkababos shortbread - kikiáltási ár: 300 Ft.


A felajánlott tárgyakra a bejegyzés utáni megjegyzésben lehet licitálni.
A licit pénteken zárul. Aki a legtöbbet ígérte, az átutalja a megadott számlaszámra a pénzt, tőlem pedig megkapja a nyereményét.

Bárki licitálhat, annyit kérnék, hogy a megjegyzésbe először a felajánlott finomság sorszámát (1./2./3.) írjátok, majd utána az összeget.

Előre is köszönöm mindenkinek a részvételt!


További résztvevők:

gyereketeto.blogspot.com
kreativkonyha.blogspot.com
inecsg.blogspot.com
dulmina.blogspot.com
lettudatoskonyha.blogspot.com
kiseri.blogspot.com
limarapeksege.blogspot.com
patriciavilaga.blogspot.com
pjulcsy.blogspot.com
mindennapraegyjatek.hu
kiskonyham.blogspot.com
mandulasarok.blogspot.com
sutinene.blogspot.com
krisztina-gyongyei.blogspot.com
gesztenye-bonbonmania.blogspot.com
pulcsi-szilvi.blogspot.com
egyboszorka.blogspot.com

Macaron-szüzességem elvesztése


Nagyon régen nézegettem, nagyon macerásnak találtam és nagyon rettegtem tőle, de megsütöttem. Életem első kis macaronjait láthatjátok. Nem a legszebbek, de én csináltam.



A receptet nem írom le, mert Chriesi receptjét használtam, és aki ki akarja próbálni, jobb, ha nála olvassa, mert nagyon jók az instrukciók.

Én málnalekváros-mascarponés krémmel töltöttem meg. Konklúzió: szánjunk időt egy tisztességes töltelékre, ez kicsit folyt, aztán megdermedt a hűtőben, az íze nem volt rossz.

Szegény kis macaronokat betettem éjszakára a hűtőbe, de nem dobozban, így gondolom, a pára hatására a tányérra ragadtak. Mindegy, lekanalaztuk, nem ment kárba. :-)

Újra liszt nélküli csokitorta


Julcsi barátném kért meg, hogy készítsek egy tortát az anyósának, de burkoltat nem vállaltam, mert kifogytam az unidecből és időm sem volt túl sok. Mivel már kóstolta a csokitortámat, beleegyezett, hogy ilyen legyen, csak egy mérleget jegyet kért rá (külön kérte, hogy ne digitálisban gondolkozzak :-) ).

Elkészült hát a torta, a tetejére összeolvasztottam étcsokit és tejszínt, a közepébe nyomtam egy tonkababos-fehércsokis macaront (igazából az egészet ki szerettem volna rakni vele, de beraktam a hűtőbe és a párától összeestek, ráragadtak a tányérra a macaronok :-(( ).

A csokitortához:

200 g étcsokoládé (jó minőségű, min. 60%-os)
100 g vaj
4 tojás
30 g porcukor

180 fokra melegítsük elő a sütőt. Olvasszuk meg a csokoládét és a vajat (gőz fölött vagy mikróban, mindegy). A tojásfehérjékből egy csipet sóval verjünk kemény habot. A tojások sárgáját a porcukorral keverjük habosra, míg egészen kivilágosodik. Keverjük hozzá a csokoládés vajat, majd óvatosan a tojásfehérje habot.
Sütőpapírral béleljük a forma alját, töltsük bele a masszát és tegyük be a sütőbe 20-25 percre.

Egy gyors fotó indulás előtt, nem a legjobb, bocsi. .-)

Babapiskóta a Mandulasarokról


A Mandulasarkon, Chriesi oldalán találtam e remek receptre. Barnus nyomja a babapiskótát, igaz még nincs egy éves és nem ehetne tojásfehérjét, de a bolti Manner gyerekeknek való piskótájában is van, így merek neki adni, de csak ilyen formában. A Manner dobozában 20 darab piskóta van, ebből az adagból is annyi lett, csak ez nagyjából 150 Ft-ot és 15 percnyi figyelmet vesz igénybe, az pedig 700-800 Ft-ot.

Erről pedig biztosan tudom, miből készül:

3 tojás
95 g liszt + 2 ek. kukoricakeményítő
75 g cukor
fél rúd vanília

A tojások fehérjét kicsi sóval elkezdjük felverni, majd a felénél hozzáadjuk a cukrot és kemény habbá verjük. A sárgáját fellazítjuk, hozzáadjuk a vaníliamagokat és beleforgatjuk a fehérjébe. Beleszitáljuk a lisztet és a keményítőt, laza kézzel elkeverjük, de ne törjük össze a habot! Habzsákba töltjük, sütőpapírra nyomjuk, 180 fokos előmelegített sütőben 14-15 percig sütjük. A tetejére nem szórtam cukrot, mivel a babónak nem kell több cukor, de sütés előtt megszórhatjuk és hagyjuk állni néhány percig. Fahéjas cukorral is el tudom képzelni, vagy akár levendulással.

2011. szeptember 25., vasárnap

A bronzérmes tortám a minitorta versenyről - a hőlégballon torta


Ő a másik indulóm a Webcukrász minitorta versenyén. Ez legalább bronzérmes lett, no ez nem harmadik helyet jelent, hanem, ha jól számoltam huszonharmadikat, mivel 60 torta indult és rengeteg lett a holtverseny. Nagyjából ide soroltam volna elnézve a többi tortát, szóval ennek legalább örülök, nem úgy, mint a másiknak. :-)


Itt is csak azt tudom mondani, hogy szuper torták készültek, én meg kevés vagyok még ehhez. :-)

Egy kis utóbejegyzés, az ötlet Barnus szobájából ered, ami hőlégballonokkal van teli:

Minitorta - utolsó hely a cicás tortámmal :-) - kicsit kellemetlen, de azért közzéteszem


Kicsit ciki a bejegyzés, de nem titkolok semmit, ezt is meg kell osztani. Indultam a Webcukrász online minitorta versenyén, gondoltam, megmérettetek olyan helyen is, ahol szakmai zsűri van. Vegyesek az érzelmeim, talán kár volt, de sebaj. Két tortával lehetett indulni, az egyik nevezett tortám ez volt.


Nekem tetszett az elképzelés, miszerint adott néhány gyűrött, össze-vissza álló párna, amin egy fekete cica heverészik. Meg is csináltam, de vagy összecsaptam, vagy a burkolás nem tetszett, vagy a figura, vagy még az ötlet sem, de eléggé felsültem vele. Kicsit nagy pofon volt, de megpróbálom összeszedni magam. Szakmai volt a zsűri, tehát azzal nem volt gond, csak a tortámmal. Megpróbálom összeszedni magam, remélem, megéri, nem szeretném feladni ezért ezt a hobbit. Azért lesz jó hír is, a másik nevezettem már jobb helyezést ért el. Nézzétek meg a tortákat, nagyon szép torták születtek!

Nemsoká hozom a másik tortát is.

2011. szeptember 24., szombat

Szíves-emeletes torta


A hölgyemény, akinek készült, nagyjából kitalálta, hogy milyet szeretne, ne legyen giccses, a formát megadta, legyen rajta pillangó és virág, de nem kell, hogy kiemelkedjen és persze legyen csajos. Csak remélni tudom, hogy sikerült megvalósítani az elképzelését. A szív alakú forma eléggé meghatározó, így azért nem akartam túldíszíteni. Az ünnepet öccsének készült múltkorában a váras torta, igyekeztem hasonló kalibert produkálni.


Belül sárga piskóta volt narancsos-fehércsokis krémmel, aminek azért nem volt átható narancsíze. A krémből jutott még a matrózos tortába is, tehát bőségesen elegendő a mennyiség.

Hozzávalók:

900 ml állati, 30%-os tejszín
700 g fehércsokoládé
1 cs. zselatin fix
1 kis üveg narancslekvár

A tejszínt felforraltam, lezártam a főzőlapot és belekevertem a csokoládét, simára kevertem, éjszakára ment a hűtőbe. Másnap hozzáadtam a narancslekvárt, robotgéppel felvertem. Először lassan, majd fokozatosan emelve a sebességet. Nagyon óvatosnak kell lenni, mert könnyen kicsapódhat a krém (mivel múltkor így jártam egy ugyanekkora adaggal, most két külön adagban vertem fel). Mikor elkezdett felverődni a krém, hozzáadtam a zselatin fixet és addig kevertem a robotgéppel, míg jó állaga lett.


Az unidec alá vajkrém került és kész. A két szint közé 3 szívószálat szúrtam be rögzítés gyanánt, de megint kicsit nehéz lett, egy kartonlap jól jött volna közé.

2011. szeptember 23., péntek

Matrózos torta


Semmi extra, 10 perces díszítés. A férjem szülinapi kis céges ünnepségére készítettem. Belül narancsos-fehércsokis trüffel.

Na, most csak ennyit erről. :-)

Serranos-parmezános csirke, formában sült rösztivel


Tavaly ilyentájt történt, hogy az én jó uramat megajándékozták egy egész serrano sonkával, mivel tudják, hogy odáig van érte. Kapott hozzá állványt, kést, szóval minden profin benne volt a kis csomagban. Azt hiszem, élete legjobb ajándéka volt, persze Karácsonyig sem tartott ki. :-) Mondjuk egy ilyen remekműnek nem ideális hely egy panellakás konyhája. :-) Azóta is csak könnyes szemmel tud rá visszaemlékezni. :-)

Most a nővérétől kapott spanyol finomságokat, köztük a serranot is. Egy ici-pici részéből ez lett, vagyis újhagymával és parmezánnal töltött csirkemell, serrano sonkába tekerve.

A megmosott csirkemellekbe zsebet vágtam, belenyomkodtam felkarikázott újhagymát, egy csík parmezánt és összezártam. Sóztam, borsoztam, begöngyöltem a sonkába, vízbe áztatott fogvájóval átszúrtam. Tettem mellé paradicsomot, paprikát, újhagymát és fokhagymát. Lefedett jénaiban betettem a 200 fokos sütőbe 30 percre, majd fedő nélkül további 10 percig sütöttem.

A formában sült rösztihez 2 burgonyát megtisztítottam, nagylyukú reszelőn lereszeltem, besóztam, konyhai papírtörlőbe bugyoláltam. Miután kiadta a levét kicsavartam, sóztam, borsoztam, hozzákevertem 2 felkarikázott újhagymát, egy tk. lisztet, nem egészen egy tojást és némi reszelt parmezánt. Kivajazott szufléformába tettem, egy koktélparadicsomot ültettem a tetejére és 20 percig sütöttem 200 fokon.


Sajttal-sonkával töltött csirkemell újragondolva...

2011. szeptember 21., szerda

Paprikás csirkével töltött palacsinta

Nemrégiben megkaptam anyukámtól a nagymamám szakácskönyvét, sajnos a címét és a kiadás idejét sem tudom, mivel már csak a belső része van meg, annyi valószínű, hogy lassan 100 év körül lehet a kora. Leginkább úriasabb ételek vannak benne és minden jó, ami még csak mostanság tér vissza a magyar gasztronómiába.

Egy nagyon egyszerű receptet választottam ki belőle, kicsit modernizáltam és íme a végeredmény:


Én nem a hagyományos, franciás palacsintát készítettem hozzá, hanem pufi amerikai palacsintát és nem sütöttem egybe. Azért úgy is ki fogom próbálni egyszer.

Az eredeti recept:

"Rendes módon paprikáscsirkét főzünk, úgy, hogy a hús nagyon puha legyen és hogy a leve egészen a zsírjáig elfőjjön. A paprikást ezután félretesszük és cukor nélküli finom palacsintatésztát keverünk, amelyet libazsírral a szokott módon kisütünk. A csirkehúst leszedjük a csontokról, apróra vagdaljuk, a zsírjával összekeverjük, hogy könnyen kenhető pép legyen. Tűzálló porcelánedény fenekére teszünk egy palacsintát, megkenjük csirke-töltelékkel, újból 1 palacsintát, ismét csirketöltelékkel megkenve, így folytatjuk, míg a töltelék el nem fogy. A tetejét palacsintával fedjük be és tejfellel jól leöntjük. Meleg sütőben átrotyogtatjuk és abban a tálban, amelyben sült, forrón tálaljuk."

Én apróra vágott csirkemellből készítettem a paprikást, így nagyjából 25 perc alatt el is készült.

A palacsintákhoz pedig egy bögre lisztet, egy bögre tejet, 2 tojást és egy kis sót kevertem, sűrű tésztát kaptam és kisütöttem.

Én már nem rotyogtattam át, de ha a rendes recept szerint járnék el, megtenném.

2011. szeptember 20., kedd

Csokoládés croissant és kardamomos-fahéjas kávé, micsoda reggeli!

Most szólok, ha valaki még nem evett ma, most hagyja abba az olvasást!


Nem sűrűn készítek ilyen jellegű reggelit, de a mai hűvös reggelen úgy éreztem, valami ilyesmire van szükség. A másik ok már megint Nigella, a csokoládékirálynő. Nézegettem éhesen a Nigella expressz szakácskönyvet, hiba volt... vagy mégsem. Leveles tészta és csoki van itthon, hát nekem ennyi elég volt, hogy induljak a konyhába és izzítsam a sütőt.

Hozzávalók 12 mini croissant-hoz:

275 g vajas leveles tészta (Nigella 375 g-ot írt, nekem ilyenem volt itthon és nem vetem meg a készre nyújtott tésztát)
fehér- és étcsokoládé
1 felvert tojás
mandula
jégcukor

A sütőt 200 fokra előmelegítettem.

A tésztát hat négyzetre vágtam, majd ezeket átlósan félbevágtam, beletettem egy-egy fehércsoki vagy étcsoki csíkot. Feltekertem a hosszabb oldalától indítva, megkentem felvert tojással, megszórtam mandulával és jégcukorral. 10-12 perc a sütőben és már lakmározhatunk is belőle. Szerintem a fagyasztóba mehet a maradék és csak elő kell kapnunk, ha épp nincs kéznél semmi finomság. :-)

Mellé tejeskávé dukál, én kardamommal és fahéjjal készítettem, mivel a minap beszélgettünk a tesómmal, hogy milyen jó lenne. A kávéhoz (az őrölt kávéhoz) egy szem megtört kardamomot és egy ek. tört (nem örült) fahéjrudacskát tettem, egy teáskanál barnacukrot, ráöntöttem a forró vizet, áztattam, majd lenyomtam a prést. (Ha géppel főzitek, rakhatjátok simán a kávéadagolóba.) Nagyon-nagyon finom és fűszeres, jól jön majd hűvös reggeleken. :-)

2011. szeptember 18., vasárnap

A játék vége és a nyertes!

Először is nagyon köszönöm Nektek a részvételt és hogy olvassátok a blogomat.

Íme a játékosok listája:


A sorsolás természetesen szakszerűen ment, Barnabás húzta a nyertest.




Azt nem mondom, hogy könnyű volt megszerezni tőle a cetlit... :-)


És íme a nyertes:



Panna, gratulálok!! Küldd el nekem kérlek a címedet, hogy postázhassam a nyereményed!

Szép hetet Nektek!

Ma zárul a játék!


Ma estig tart a JÁTÉK!

2011. szeptember 17., szombat

Chilis-csokis babatorták, az istennővé válás rögös útja folytatódik...


Gyorsan tisztáznám, nem babáknak való, csupán a méretére utal a "baba" szó. Előző bejegyzésemben már kitértem rá, hogyan jön ide az istennősködés. Na, most még egy variációt hoztam az olvadt csokoládés babatortára.


Hozzávalók (szerintem):

50 g puha vaj
350 g nagyon jó minőségű étcsokoládé
75 g kristálycukor (Nigella szerint 150 g)
4 nagy tojás. egy csipet sóval felverve
1 tk. vanília kivonat
50 g finomliszt
valamennyi chili paprika (azért ne vigyük túlzásba, nem az égető torok a cél)

A tetejére:

50 g fehércsoki
100g mascarpone
1 tk. vanília kivonat

Készítsük el a krémet, ehhez csak olvasszuk meg a fehércsokit, keverjük el a krémsajttal és a vaníliával, tegyük hűtőbe, hogy egy kicsit megdermedjen.

A sütőt melegítsük elő 200 fokra. Olvasszuk meg a csokoládét. A vajat keverjük krémesre a cukorral, a vaníliával, a sóval és folyamatos keverés mellet adjuk hozzá a tojásokat. Ezután adagoljuk hozzá a lisztet, a csokoládét és az apróra vágott chilit.

Osszuk szét a masszát kis formákba (én szilikon muffin formát használtam, aminek az aljába sütőpapírt tettem, hogy biztosan kijöjjön), és egy tepsire téve tegyük a sütőbe 10-12 percre. A tésztát előre is elkészíthetjük, hűtőbe tehetjük, csak akkor kb. 14-15 percig süssük. Frissen tálaljuk a krémmel.

2011. szeptember 16., péntek

Csoko-tonka-babatorták, avagy válhatok valaha "házi istennővé"?


Először is jöjjön egy kis címmagyarázat: a mostanság állandó kedvencemmel, a tonkababbal foglalkozok, így volt ez ma is, a legjobb párosítás, a csoki és a tonka.

Normális napokon nem foglalkoztatnak ilyen kérdések, hogy hogyan válhatnék házi istennővé, de ma Nigella Lawson könyvét lapozgatva adódott a kérdés. A könyv 376 oldalon foglalkozik süteményekkel, így talán már 1/376-od résznyit azzá válhattam, mert ez a süti mennyei. Nigella nem használ tonkababot és kicsit édesebben készíti, én a saját verziómat osztom meg.


Hozzávalók (szerintem):

50 g puha vaj
350 g nagyon jó minőségű étcsokoládé
75 g kristálycukor (Nigella szerint 150 g)
4 nagy tojás. egy csipet sóval felverve
1 tk. vanília kivonat
50 g finomliszt
1 tonkabab

A tetejére (Nigella üresen hagyja, de ez szerintem kihagyhatatlan):

50 g fehércsoki
100g mascarpone
1 tk. vanília kivonat


A sütőt melegítsük elő 200 fokra. Olvasszuk meg a csokoládét. A vajat keverjük krémesre a cukorral, a vaníliával, a sóval és folyamatos keverés mellet adjuk hozzá a tojásokat. Ezután adagoljuk hozzá a lisztet és a csokoládét, reszeljük bele a tonkababot.

Osszuk szét a masszát kis formákba (én szilikon muffin formát használtam, aminek az aljába sütőpapírt tettem, hogy biztosan kijöjjön), és egy tepsire téve tegyük a sütőbe 10-12 percre. A tésztát előre is elkészíthetjük, hűtőbe tehetjük, csak akkor kb. 14-15 percig süssük. Frissen tálaljuk.

Előtte készítsük el a krémet, ehhez csak olvasszuk meg a fehércsokit, keverjük el a krémsajttal és a vaníliával, tegyük hűtőbe, hogy egy kicsit megdermedjen.

A gyümölcsöt inkább hagyjuk el mellőle, mert nem annyira illik hozzá, azért nem volt rossz.

Szuper, ahogy belül folyós marad a csokoládé...


Szerintem, ez a süti a legjobb kezdet a házi istennő lét eléréséhez.

Ha esetleg szeretnétek kóstolót nyerni a tonkababból, a játék még vasárnap estig tart, részletek ITT.

Vanília kivonat


Szerintem ez a vanília leggazdaságosabb felhasználási módja. A vaníliás cukor sem rossz, de a kivonat szerintem intenzívebb.

Fél deciliter vodkára szoktam egy szál vaníliát számolni. A vaníliarudat kikaparom, majd a héját is beleteszem. Fogyasztás közben nyugodtan utántölthetjük az alkoholt és a vaníliát is. A vaníliát mennyiségét természetesen növelhetjük, annál intenzívebb. Miután összeállítottuk, hagyjuk érni néhány hétig, közben néha rázogassuk össze.

Ajándéknak is kitűnő.

Narancsos limonádé - búcsú a nyártól


Nem is a recept a lényeg, hanem a búcsú. Állítólag most hétvégén lesz vége a nyárnak, így nyárbúcsúztató italnak szánom. Az ötletet egy barátnőm adta, nyáron voltunk nála és narancsos, mandarinos, lime-os limonádéval kínált, ami meg volt fűszerezve némi mentával. Nagyon jól esett, de ráfelejtettem itthon, hogy ilyesmit készítsek. Most eszembe jutott, így gyorsan el is készítettem kicsit másként.

A másik alkalom pedig az volt, hogy végre használjam az elektromos citrusprésemet, ami a férjem szerint teljesen felesleges a háztartásban (még az is előfordulhat, hogy igaza van), de várandósan nagyon sokszor kívántam a frissen facsart narancslét, így nem volt vita, be kellett szerezni. Néhányszor használtam, azóta inkább csak rakosgatom a szekrényben, de igyekszem majd télen újra hasznosítani. :-)

Hozzávalók:

2 narancs
2 citrom
1 l ásványvíz
egy marék áfonya
néhány szem málna
egy jó marék cseresznye
cukor ízlés szerint

(Persze felturbózhatjuk némi Bacardival vagy vodkával, ártani nem fog neki. :-) )

A citromot és a narancsot kifacsartam (3 dl lett), limonádét készítettem, majd beledobáltam a fagyott bogyós gyümölcsöket jégkocka helyett.

Ennyi, búcsúzom nyár, köszöntelek ősz! (Jöhet a bor!)

Tojáskrém


Na, ez is valami olyasmi, amit mindenki másképp csinál. Sohasem készítettem kétszer egyformán, de ez a mostani recept a tuti!

Hozzávalók:

5 db főtt tojás
250 g mascarpone
50-100 g reszelt sajt (füstölt)
1 újhagyma vagy fél csokor felaprított medvehagyma
1 ek. majonéz
1 tk. mustár
só, bors

A főtt tojást, a mascarponét, a majonézt, a mustárt és a sót összeturmixoltam, belekevertem a reszelt sajtot és a karikákra vágott újhagymát. Ennyi, egyszerű és nagyon finom!!!

2011. szeptember 15., csütörtök

Kukoricás csirke gnocchival - a nyereményjáték még tart!


A játék részletei ITT.

És most a gnocchiról:

Kedvet kaptam az egytálételekhez a tepsis brassói után, így ma is összeütöttem valami hasonlót, ami mégsem annyira hasonló.

Tehát a hozzávalók:

500 g csirkemell
2 szelet feketeerdei sonka
1 nagy szál póréhagyma
3 piros kápia paprika
3 nagy paradicsom
3 gerezd fokhagyma (természetesen ezt növelhetjük)
1 nagy üveg csemegekukorica
500 g gnocchi (tudom, hogy méltatlan dolog, de én készen szoktam venni)
450 g tejföl

bors
pirospaprika
olaj

A hagymát és a sonkát kevés olajon lepirítottam, rádobtam a fokhagymát, a csíkokra vágott húst, kicsit sütögettem. Mikor már pirosodott, utánaküldtem a pirospaprikát, fűszereztem, erre jött a paradicsom, némi víz és a tejföl. Nagyjából 10 percig sütögettem, párolgattam. Egy nagy tepsibe öntöttem, előmelegített 200 fokos sütőben 25 percig sütöttem. Közben megfőztem a gnocchit, mikor letelt a sütési idő, a húshoz kevertem a kukoricával és még 10 percre visszatettem.

Nagyon laktató és finom, ha valami könnyű ebédre vágyunk, ne ezt válasszuk.

2011. szeptember 13., kedd

Kardamomos-narancsos csokitorta, lila bazsalikomfagylalttal


Két megunhatatlan édesség váltja egymást a blogomon, a túrótorta és a liszt nélküli csokitorta. Mindkettő nagyon egyszerű recept és mindkettőre milliónyi variáció érvényesíthető.


A csokitortához (18 cm-es forma):

200 g étcsokoládé
4 tojás
30 g porcukor
100 g vaj
2 szem zöld kardamom
2 ek. házi narancslekvár

A csokit összeolvasztjuk a vajjal. A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgájákat világosra habosítjuk a porcukorral, hozzáadjuk a csokis vajat, beleszórjuk a megtört kardamom magokat és a narancslekvárt. Óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot, 180 fokos, előmelegített sütőben 20 percig sütjük.


Az őszibarackos bazsalikomfagyi is volt már szerepló a blogomon ITT, már akkor beleszerettem. Most újra elővettem.

Hozzávalók:

200 ml tejszín
100 g fehércsokoládé
2 érett őszibarack
1 nagy csokor lila bazsalikom
+egy kis lila ételfesték, de még így is inkább lett szürkés színe

A tejszínt felforraljuk, beletesszük a felkockázott csokit és simára keverjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd összeturmixoljuk a barackkal és a bazsalikommal. Tegyük fagyasztóba, néhányszor keverjük át, hogy ne legyen jeges (na, ezt elfelejtettem, mert közben lefeküdtem aludni, jeges is lett kicsit).


Elég karakteres mindkét rész, de nagyon ott van. A férjemnek persze nem ízlett, neki semmi nem ízlik, aminek nem hús íze van. :-) De Barnusnak (11 hónapos) nagyon ízlett, ugyan csak egy kicsit kapott, de egy kis gourmand. :-)